2010. január 26., kedd

Új Portál nyitás,

Kedves Olvasóim!


Megnyitottam új portálomat http://lendvaykati.gportal.hu/, ahová az összes Jézusi üzenetet és ezenkívül más üzeneteket is felraktam. Azokat a Jézusi üzeneteket amit erről az oldalról véletlenül kihagytam azon az oldalon bepótoltam. 
Szeretettel várom Önöket tekintsék meg oldalam. http://lendvaykati.gportal.hu/
Isten áldása és szeretete kísérje Önöket!




2010. január 5., kedd

Jézus üzenete a magyarok számára.



2010. január 5.

Gyermekem most jól figyelj, szíved mélyéről a csendből, Én Jézus szólok hozzád.
Kérlek add át ezt az üzenetet társaidnak, hogy ők is erőt gyűjtsenek és szavaim által megerősödjenek.

Kedves Gyermekeim, kérlek benneteket, lássátok át mélyebben az összefüggéseket. Lássátok meg mindazt a tudást ami bennetek rejtőzik. Hívjátok elő, hozzátok felszínre, állítsátok a Haza szolgálatába.
Sok mindent tudtok, és még sok mindent nem tudtok, mert nem összefüggésekben gondolkodtok.
Magyarország már nem a keresztutat járja,- Magyarország keresztre lett feszítve!
Most vívjátok azt a haláltusát, amelyet Én vívtam a kereszten.
Sok mindent nem láttok tisztán, és nem értitek, miért kell nektek is hasonlóképpen megélnetek szenvedéstörténetem.

Krisztus néha különös utakat teremt, és van úgy, amikor egy bizonyos megtapasztaláson (szenvedésen) keresztül kell mennie az emberi léleknek, hogy emelkedetté váljon.
Most veletek is ez történik,- úgymint egyéni sorsokban, mint a Nemzet sorsában.
Mélyebb dolgokban mindig erőt kaptatok, még ha pont akkor, az adott pillanatban ezt nem is ismertétek fel.
A kereszten a haláltusa nem tart sokáig, mert feltámad a Szellem és megdicsőülve beragyogja magát.
Ti is így ragyogjátok be Magyarország Egét…

Önkéntes áldozatotok által egy olyan szintre emelitek át magatokat, amelyben a megváltás játssza a fő szerepet.
Megváltjátok mindazt az eszmét, demagóg irányzatot, amelyet az évszázadok során rátok erőltetek.
Ez az út nem könnyű és nem zökkenőmentes,- senki nem ígéri, hogy békés lesz az átmenet.
A szívekben békétlenség, keserűség lakozik, és ez már olyannyira beleette magát, hogy megfertőzte az emberek lelke javát. Nehéz ilyenkor az embert csendre és békére inteni. S még nehezebb vigasztaló szavakat találni.
A szavak csak a lelket nyugtatják, de attól nem terem étel, nem terem meleg otthon, biztonság az ember életében.
Sokan Engem hibáztattok mindazért, s felteszitek a kérdést,- Isten, hogy engedheti meg mindezt?
Istent hibáztatjátok minden rosszért, amit ember, ember ellen elkövet. Nem gondoltatok-e el azon, hogy a Ti ATYÁTOK számotokra soha nem akart szenvedést, nem akart küszködést?
Nem gondolkodtatok-e el azon, hogy egy atya a gyermekének a legjobbat akarja?
A Teremtésben nincs rossz, nincs gonosz.
A rosszat, a gonoszságot az emberek alkották meg, s azzal egymást mételyezik meg.

Gondolom a szép szavakból és az ígéretekből már van elég .
Én semmit sem ígérek, s semmit sem kérek.
Csak a szemeteket szeretném felnyitni az ősi hitre és az ősiség törvényére.
Nézzetek mélyen magatokba s találjátok meg a bennetek lévő Istent. Találjátok meg és hívjátok elő mélyen magotokból, hogy megértsétek mi az, amit közvetít felétek. Milyen gondolatokkal, tanácsokkal látja el mindennapjaidat, s mennyire vesz részt az életedben.
Isten benned él és a hasonlatosságára teremtett téged.
Van ezenkívül olyan erő, amely felülkerekedhetne mindezen?
Számotokra nem lehet lehetetlen, csak akarni kell!
Akarni kell a szépet, a jót, a békés életet.
Ha csak egy mustármagnyi erő is van bennetek, akkor tegyetek és álmodjatok Új Életet,- álmodjatok békés átmenetet.
Hazátok sorsa rajtatok múlik…
A tetteken, s azon, hogy mindazt amit tesztek, hogy cselekszitek meg.
Tudtok-e szellemben szárnyalni, nagyot gondolni?
Mertek-e változtatni, vagy inkább maradtok a megszokottban, még ha az, az életeteket nyomorúságba is dönti?

Sokszor tettem fel már ehhez hasonló kérdés Nektek, s sokszor gondolkodtatok már el ezen.
Változás, ami által előreléptetek volna, mégsem történt meg bennetek.
A megváltást mindenkinek saját magában kell véghez vinni, ezt senki sem fogja megcselekedni helyettetek.
A megváltás útja itt van, most jött el…
Kérlek, gondolkodjatok el a fenti üzeneten,
- s merjetek,….cselekedjetek,…hozzatok létre egy Új Életet, egy Új Hazát.
Békés átmenetet…
Irgalmas Szívembe fogadtalak bennetek.
Krisztusi Fényemben megtisztulva alkossatok Új Nemzetet, alkossatok Új Hazát.
Ehhez minden segítséget megadok néktek, csak hívjatok,…csak kérjetek…ÉN itt VAGYOK.
Ámen.


2009. december 22., kedd

Karácsonyi Óda,- Jézus üzenete




2009. december 22.


Én Jézus, Krisztusként szólok hozzátok.
Várjátok a bennetek lévő Fény megszületését, az Üdvözítő eljövetelét.
Az Üdvözítőt saját magatokból kell előhívnotok, abból az isteni gyermekből, aki e világra született.
Gyermekként még értettétek ennek értelmét. Varázslatokban éltetek, és ezáltal olyan kapukat nyitottatok ki magatokban, hogy ti is a csoda részeseivé váltatok. Ekkor az Ég és a Föld középre helyeződött bennetek.
Aztán ahogy növekedtetek, mindez lassan szertefoszlott, egy más világba léptetek, amely igencsak távol van a Csodák Világától.
Azonban sokatoknak a szívében még ott él az üdvözítő, a LÁNG, amely TŐLEM való, amely ÁLTALAM született meg bennetek.
Most eljött az idő, hogy e LÁNGOT ne csak magatokban hordjátok, ne csak őrizzétek, - hanem TOVÁBBADJÁTOK!
Mindaz a Fény, amely a KRISZTUSI LÁNGOT jelenti számotokra, most továbbadásra vár!
AZ ŐRZŐKBŐL TOVÁBBADÓKKÁ VÁLTATOK, ezáltal ÚJ ÚTRA LÉPTETEK!
Utatok egy olyan állomásához értetek, amelyben újra lehetőséget kaptatok arra, hogy az EGET a FÖLDDEL ÖSSZEKÖSSÉTEK, és KÖZÉPRE HELYEZZÉTEK.
Számos csodát éltek még meg, hogy mindez valóra váljék, működővé váljék.
FÉNYTEMPLPOMOKAT nyitottam a szívetekben, amit a SZERETETHÍDJÁN keresztül le kell horgonyoznotok, a FÖLDDEL összekötnötök és kiteljesítnetek.
A FÖLDI MENNYORSZÁG így válik teljessé, így jön elő az üdvözítő bennetek, és váltok Ti MAG-atok is azzá.


Lelketek most hófehérbe öltözött, várjátok az ünnepet, várjátok a KISDED megszületését.
Helyezzétek magatok Szívetek Templomába, és várjátok Szent Énetek megszületését, - kiteljesedését.
E Szentség által születik bennetek újjá az isteni gyermek, aki öröktől fogva volt, van és létezik.
Hagyjátok őt magatokban felnövekedni, különös tisztelettel és érzékenységgel bánjatok vele, - hogy ő alkossa részetek.
Áldottak legyetek Ti,- Attól, AKI Volt, AKI Van, és AKI eljövendő…
Krisztus.
Ámen.








2009. december 18., péntek

Jézus: Irgalmas Szívembe helyezkedjetek be!





  • ISTENI IRGALMASSÁG IMÁJA




  • Az Irgalom Szentségét MAGatokból kell előhívnotok.
    Ebben a Szentségben minden olyan erő benne foglaltatik, amely által a világot egy változáson,- egy MEGÚJULÁSON TUDJÁTOK KERESZTÜL VEZETNI.

    Irgalmasságomba belefoglalom a VILÁG JOBBÍTÁSÁT.

    Irgalmas szívűeknek nevezem azokat a gyermekeimet, akik teljes lényükkel FELÉM fordulnak,- szívbéli elkötelezettségük által, egy olyan IMAKÖRT,- és ez által, egy olyan IMAMEZŐT hoznak létre,- amelyben a világon MEGÚJULÁS veszi kezdetét.
    EZ a MEGÚJULÁS, MAGYARORSZÁGRÓL KELL, HOGY ELINDULJON!
    Irgalmasságomba helyeztem Népem. Különös Kegyelemmel vezetem előre az úton,- hogy a NEMZETI MEGÚJULÁS RÉSZÉVÉ VÁLHASSON!
    Irgalmasságomból kifolyólag, egy újabb esélyt adok, hogy mindazokat a cselekedeteket elvessétek, amellyel nem ENGEM szolgáltok.
    Egy kiterjedt látásmódot kérek tőletek, amelyben a tudatára ébredtek mindannak a célnak, amelyet rajtatok keresztül kívánok megvalósítani.
    Lépjetek be HÁZAMBA, abba a RENDBE, amelybe Irgalmasságomat közvetítem felétek!
    Különös Kegyelmet érzek irántatok, ezért arra kérlek bennetek, minden lehetőséget ragadjatok meg annak érdekében, - hogy minél több lélek Isteni Irgalmamba helyezkedjen.

    A mai nap újabb kijelentéssel állok elő.
    - A RENDET, amelyet Én, Irgalmas Rendnek neveztem meg,- a mai napon különös Kegyelemmel ruházom fel,- ÚJABB LEHETŐSÉGET ADVA, HOGY ISTENTŐL ELRENDELT FELADATÁT BETELJESÍTSE.

    Irgalmasoknak nevezem azokat az embereimet, akik különös Kegyelemmel fordulnak társaikhoz, minden olyan emberhez,- aki megrendült hitben, akaratban, és szíve keménysége által elfordult TŐLEM.

    ÚJABB LEHETŐSÉGET ADTAM a MEGTÉRÉSRE!
    ÚJABB LEHETŐSÉGET ADTAM a SZÍVEK MEGNYITÁSÁRA, a LELKEK HOZZÁM VEZETÉSÉRE!
    Folyamatosan jeleztem Irgalmasságom Szentségét,- e leányomon keresztül utat mutattam, lehetőséget adtam.

    Most arra kérlek bennetek, használjátok ki az alkalmat, és Irgalmas Szívembe helyezkedjetek el! Jézus.


    "Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni.”
    (Szent Pió Atya)


    Jézus magyarázata:- Ez a madár, a Ti lelkiségeteket ábrázolja.
    Azt a megnyilvánulást, amely széttöri a korlátokat,- MEGÚJUL, és e megújulás által PÉLDÁT MUTAT a KÖRÜLÖTTE ÉLŐ NEMZETEKNEK.

    Megújulásotok titka szívetekből ered.
    Attól, hogy össze tudtok-e kapcsolódni azzal a tartalommal, amellyel ÉN irányt mutatok nektek.
    Meg van rá a lehetőségetek, hogy a kalitka ajtaját szélesre tárjátok, és a lélek emelkedettsége által, olyan isteni szintre emelkedjetek fel,- amelyben ÚJ TÖRTÉNELMET ÍRTOK.
    Én Jézus voltam KI szóltam. Irgalmas Szívembe fogadlak bennetek, kérlek, ne utasítsátok el SZERETETEMET.
    Ámen.

    2009. november 27., péntek

    Isteni Irgalmasságomat hirdesd! II.











     
    2009. november 27.



    Leányom kérlek, továbbítsd az üzenetem, amelyben Isteni Irgalmasságomat szeretném kinyilatkoztatni.

    Gyermekeim!
    Szívetekben mélyre kell hatolnotok ahhoz, hogy megtaláljatok Engem.
    Az elmúlt időszakban számtalan esetben hirdettem ki Isteni Irgalmasságomat, de hiába, foganatja nincsen.
    Nincs meg bennetek az a szándék amellyel megközelítetek Engem.
    Nincs meg bennetek megfelelő mértékben az összefogás képessége, az akarat, amely a másik megsegítésére szolgál.
    Saját problémáitokat helyezitek az első helyre, és épp ezért elmentek olyan hiányosságok mellett, amelyek szembeötlőek.
    Rengeteget beszéltem nektek a kegyelemről, és az irgalom jelentéséről. Számtalan tanítást adtam át ebben az irányban, hogy jobban érthetővé váljék számotokra a jelentése, és az eszköz amellyel megvalósíthatjátok.
    Egy évvel ezelőtt hirdettem ki leányom keresztül, hogy Isteni Irgalmasságom hirdessétek.
    Most felteszem a kérdést:- Egy év óta milyen irgalmas cselekedeteket vitettek véghez?
    Milyen szándékkal közelítettétek meg társaitokat?
    Tudtatok-e, tudtok-e mindenkihez irgalmasok lenni?
    Meg van-e bennetek a szándék, ami a másik ember életének jobbítására szolgál?
    Számtalan ehhez hasonló kérdést intézhetnék felétek.
    Kevés az az ember, akinek szíve megdobban a hívó szóra.
    Kevés az az ember, aki kegyelemmel tud lenni a másik ember szenvedése láttán.
    Isteni Irgalmasságom óráját kihirdettem.
    Ennek ellenére, sem nővérem (Fausztina nővér), sem leányom általi felhívásra nem olyan szándékkal reagáltatok, amelyet elvártam volna tőletek.
    Saját lelketek engeszteléséért sok mindent elkövettek. De, hogy másnak is segítséget nyújtsatok, az a szándék már kevésbé nyilvánul meg bennetek.
    Hogy akarok így Új Hazát, Új Világot, Új Földet építeni?
    A SZERETET már kiveszőben van bennetek!
    Vannak olyan embereim, akik mindent feladva követnek Engem, szolgálatomba állították magukat. De ők, önmaguk által, a ti hiányosságaitokat és gyarlóságaitokat nem válthatják meg.


    Újabb felszólítást intézek felétek,- engeszteljetek!
    Számtalan esetben nyilatkoztattam ki Magam, de megértő szívekre kevesekben találtam.
    A szándék kevés, akarni kell!
    Olyan elkötelezettséget kérek tőletek, amely által másokat is Hozzám vezettek!
    Isteni Irgalmasságomat utoljára hirdettem ki, több felhívást ez irányban nem intézek felétek.
    Döntsétek el ti, miben kívántok részt venni.

    Irgalmasságom óráját újra kihirdetem!
    Kérlek benneteket, aki elkötelezettséget érez ez irányban, az teljes szolgálatával vegyen részt ebben a RENDben.

    Isteni Irgalmasságom az egyetlen módja a megtérésnek, a lelkek Hozzám vezetésének.

    Utolsó figyelmeztetésem jeléül nyilatkoztattam ki Magamat!
    Éljetek ezzel a lehetőséggel, ne mondjatok ellent!
    Ragadjatok meg minden lehetőséget, hogy Hozzám megtérjetek!
    A mai világban ez az egyetlen eszköz, amely által lelkedet
    megmenekíted a sötétség fogságából.

    Én Jézus, ezen a napon újra kinyilatkoztattam Magamat.
    Kérlek benneteket, hallgassatok a szóra, ne mondjatok ellent!
    Ámen.





    Fausztina nővér által lejegyzett Isteni Irgalmasság (részletek)

    Isten legfőbb tulajdonságának
    Fausztina nővér az irgalmasságot tartja (Napló 301), amelyet máshol a szeretet virágának (Napló 651) nevez.Ez a csodálatos üzenet, hogy az Isten, ami Urunk irgalmas és vár bennünket amíg nem késő, szépen terjed a világon, s amelynek terjesztésére mi is meg vagyunk hívva.
     
    Az Irgalmasság órája. 1937. októberében Krakkóban Fausztina nővér figyelmét az Úr Jézus halála órájának tiszteletére hívta fel: 'Valahányszor hallod, hogy hármat üt az óra, merülj el teljesen irgalmasságomban, dicsőítsd és magasztald; hívd le az egész világra hatalmát, főleg a szegény bűnösökre, mert az irgalom ebben az órában nyílt meg teljesen a lelkek számára' (Napló 1572). Az Úr Jézus elég pontosan megadta azt az imamódot is, ami Isten Irgalmasságának kultuszában ennek a formának legjobban megfelel: 'Igyekezz ebben az órában elvégezni a keresztutat! -- mondta Fausztinának -- Ha ez nem lehetséges, kis időre térj be a kápolnába, tiszteld irgalommal teli Szívemet a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ha ez sem lehetséges, akkor merülj el imádságban -- ha röviden is -- ott, ahol éppen vagy' (Napló 1572).
             5.) Az Irgalmasság tiszteletének terjesztése. Ezt azért emelhetjük ki, mert ehhez is ígéretek fűződnek. Ennek rendkívül lényeges része az Isteni Irgalmasság üzenetének terjesztése, vagyis az apostolkodás, valamint az Istentől távol élő testvéreinkért végzett imádság. Jézus így szól: ,,Azokat a lelkeket, akik irgalmasságom tiszteletét terjesztik, egész életükben megoltalmazom, mint gyengéd anya óvja  csecsemőjét. Haláluk óráján pedig nem bírájuk, hanem irgalmas Megváltójuk leszek'' (Napló 1075).
             Az Isten Irgalmassága iránti kultusz lényege: az Isten iránti keresztény bizalom és a felebarát tettekben megnyilvánuló szeretete. Az Úr Jézus ,,teremtményeitől bizalmat'' (Napló 1059) követel, valamint az irgalmasság cselekedeteinek végrehajtását tettel, szóval vagy imádsággal. (Vö. Napló 742). ... Jézus azt kívánja tisztelőitől, hogy a nap folyamán legalább egy jó cselekedetet végezzenek felebarátaikért.
             Lényeges, hogy híveink jussanak hozzá a Naplóhoz, az Irgalmas Jézus-képhez, függesszék ki házaikban s tiszteljék azt. Tanulják meg és minél gyakrabban imádkozzák az Isteni Irgalmasság rózsafüzérét. (Napló 754). Ismerjék meg az ígéreteket és apostolkodjanak. De soha ne feledjük: első lépés önmagunk átformálódása az irgalmas szeretet jegyében. Az apostolnak csak így lehet hitele. Önmagunk megújulásában nagy segítséget jelenthet a következő ígéret: ,,...a legtöbb kegyelmet azoknak a lelkeknek juttatom, akik áhítattal gondolnak kínszenvedéseimre'' (Napló 737).
             Az irgalmas Isten tevékeny szánalmában ,,arra vár, hogy irgalmazzon nektek, és fölkel, hogy könyörüljön rajtatok'' (Iz 30,18). Adja Isten, hogy felragyogjon ez az új fény nemzetünk egén.


     Az irgalmasság tisztelete


         Jézus üzeneteivel a világ teljes megújulását akarja elérni. ,,Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább meg akarom gyógyítani és irgalmas Szívemre szorítani'' (Napló 1588). ,,A büntetést csak akkor alkalmazom, ha ők maguk kényszerítenek erre. Nem szívesen nyúlok az igazságszolgáltatás kardjához. Az igazság napja előtt az irgalmasság napját küldöm'' (Napló 1588).
         Az Isteni Irgalmasság üzenete utolsó esély (Napló 998), a végső idők jele (Napló 848), biztos lehetőség, de utolsó mentőöv (Napló 687), ami a világnak adatik. ,,Sok lélek fog általa visszafordulni a pokol kapujától'' (Napló 639).  A szerveződő és elhatalmasodó bűnnel szemben új fény tűnik fel az Egyház egén: az Isteni Irgalmasság üzenete, annak teljesebb megértése s a belőle fakadó lelki gyümölcsök.
         Bárki részesedhet benne, még a bűn feneketlen mélységébe tántorodott lélek is. ,,Isten senkitől sem tagadja meg irgalmát'' (Napló 72). Jézus így szól erről a Naplóban: ,,Ne féljen a gyenge, a bűnös lélek közeledni hozzám, még ha több vétke is lenne, mint amennyi homok van a földön, minden elmerül irgalmam mélységében'' (Napló 1059). ,,Ha a lélek már oszló hulla lenne, s emberi értelemben képtelen az újjáéledésre, s már minden el volna veszve, nem így az Istennél! Az irgalmasság csodája teljesen életre kelti a lelket'' (Napló 1448). ,,Nem tudom megbüntetni, még ha a legnagyobb bűnös is lenne, azt, aki irgalmamra hivatkozik, hanem felmentem őt mérhetetlen és kifürkészhetetlen irgalmamban. Írd: Mielőtt eljövök mint igazságos bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját'' (Napló 1146).


           A bűnben élőkért vállalt áldozat és imádság hatékony és kedves Urunk előtt: ,,Mindig megvigasztalsz, ha a bűnösökért imádkozol. Legkedvesebb dolog előttem az ima -- a bűnösök megtéréséért mondott ima. Tudd meg, leányom, ezt az imát mindig meghallgatom.'' (Napló 1397)

     




    2009. november 19., csütörtök

    Jézus: Kapukat nyitottam a szívekben.




    2009. november 18.

    Az Irgalmasság Templomában állunk, amely a szívedben van jelen.
    Minden ember szívében ott van ez a templom, aki kellő alázattal, hittel és szeretettel fordul FELÉM.
    Kapukat nyitottam a szívekben, és a kapuk őrzői ti vagytok.
    Rajtatok múlik kit engedtek be a szívetekbe.
    A körülöttetek lévő sötétséget csak a ti fényetek olthatja ki,- ez a Fény belőletek ered.

    Irgalmasoknak nevezzük azokat az embereket, akik segítő jobbot nyújtanak kegyelemvesztett, reményvesztett társaiknak.
    Az Irgalmassághoz az Engesztelő Ima hozzátartozik.
    Az ima által oldozzátok fel a lelkeket, és adtok egy újabb lehetőséget számukra a megtérésnek. Nagy szükség van most erre a kegyelemre.
    A mostani időszakban a lelkekre nyomásként hat az a bélyeg, amit a környezetükben élő társaik, saját kétségeik, félelmeik magukra nyomott.
    Ezek a lelkek csak segítség által tudnak felszínre jönni a mélységből, a kétségbeesésből. Nem taszíthatjátok őket még távolabbra magatoktól!
    Ilyenkor egy szerető kéz amely szerető szívvel párosul, reményt adhat, lelkierőt hozhat az ember életébe.
    Az Irgalmasság futótűzként kell terjedjen az Országban.
    Ha kell, alapítsátok meg e Rendet, és mindenki saját szíve, keze munkájával járuljon hozzá,- adja meg a lehetőséget, a reményt, körülötte élő társainak, akiknek szíve elsötétült a fájdalomtól és már a kilátástalanságtól nem látják a Fényt.
    Szerető szívvel álljatok melléjük és adjatok…
    Ha a szavakon, a reményen, az összefogáson kívül más egyéb lehetőséget is tudtok adni, és az megkönnyíti a másik ember életét,- akkor még nemesebb a szándék és a lélek, aki segítő kezeket nyújt a rászoruló felé.
    Ámen.



    Az IMÁDSÁG MENETE:



    Örök Atya, kéréssel fordulok Hozzád,
    - Adj nekünk Üdvösséget, Örök Életet!

    Most azokért a lelkekért imádkozunk, akik szándékban, akaratban elfordultak Tőled, és nem képesek visszatalálni a Szent Fény Örök Birodalmába.
    Kérlek Téged, adj nekik Kegyelmet!
    Adj rájuk üdvösséget!
    Édes jó Anyánk, Szűz Mária, kérlek, segíts nekünk abban, hogy a szívek megnyíljanak, és a lelkek megtisztuljanak!
    Édesanyánk kérünk téged, vezess minket, támogass minket! Támogass abban, és működj együtt velünk, hogy imádságunkban kellőképpen elmélyültek legyünk, és kellő alázattal és szerető szívvel forduljunk embertársaink felé.
    Az IMA ereje által gyógyuljanak a lelkek, és kapjanak Örök Üdvösséget!

    Imádkozom Hozzád Mennyei Atyám, Országom felvirágoztatásáért! Engesztelő Imával fordulok Hozzád, az Országban, és Országon kívül élő szegényekért, szenvedőkért, a kegyvesztettekért, azokért, akiknek lelke elsötétült a fájdalomtól, akik örök rabságban élnek az idő fogságában, a haldoklókért, gyermekekért, a nyomorgókért és mindazokért, akik nem képesek szívüket felemelni Hozzád.
    Örök Atya, kéréssel fordulok Hozzád,
    - Adj nekünk Üdvösséget, Örök Életet!
    Ámen.

    Felhívás!

    Kérem Önöket akik szívükben megérezték az elhívást,
    csatlakozzanak az Irgalmasok Rendjéhez, - az Úr Jézus szavaival élve, futótűzként terjedhessen szét az Országban.
    Engesztelő Imádsággal lélekben ha van rá lehetőségük mindennap este nyolckor kapcsolódjunk össze.
    Jézus Urunk kérése:- "Az engesztelés lényege, hogy Egységet alkossatok!
    Mindenki saját lelki és tudatossági szintje szerint fogalmazza meg az engesztelő Ima szövegét. A lényeg, hogy egyes pontokban (vastagon szedett) megegyezzen!
    Gondolok itt a sor elejére, végére és Szerető Édesanyám közbenjárására! Emiképpen cselekedjetek, és jobbá válik életetek!"
    Ámen.

    „Ha a szavakon, a reményen, az összefogáson kívül más egyéb lehetőség" is eszükbe jutna, kérem jelezzék felém,
    http://irgalmasokrendje.5mp.eu/
    hogy együtt összekapcsolódva valósítsuk meg és alkossunk EGYSÉGET.
    Kialakult elképzelésem még nincs az összefogás menetéről, ezért szívesen fogadom a hozzászólásokat és azokat az ötleteket amelyeket az ügy érdekében közösen megtudunk valósítani.
    Köszönettel: Feketéné Lendvai Katalin









    Az Irgalmasok Rendjének védőszentjeként Szent Erzsébet közbenjárását kértem. Az Ő támogatását kérjük,- erősítsen meg minket hitünkben és szeretetünkben, hogy az Ő példáját követve váljunk mi is irgalmasokká.
    Ámen.
     
    2009. november 19.

    2009. november 16., hétfő

    Jézus: Hisztek és bíztok Bennem?



    2009. november 16.

    Az ÚJ VILÁGBA az ÉN segítségem által léphettek be.
    Bizonyos törvényszerűségeknek kell alávetnetek magatokat, amelyek mindenkire vonatkoznak.
    Hiteteket és bizalmatokat meg kell erősítenetek Bennem!
    Nézzetek magatokba mélyen, - Hisztek és bíztok Bennem?
    - Minden tőletek telhetőt elkövettek-e annak érdekében, hogy a KÖZTÜNK LÉVŐ SZERETETSZÁLAKAT MEGERŐSÍTSÉTEK?
    Most ebben az időszakban mélyen befelé kell figyelnetek, nem kívülről jövő információknak teret engednetek.
    Egy tudatosodási folyamat alatt álltok, - amelyben, hitben és akaratban megerősödhettek Bennem.

    A külvilág zaja és hangja messzire próbál vinni Tőlem, de ezt ti soha ne engedjétek meg.
    Mindig találjatok rá időt és módot, hogy a KÖZTÜNK LÉVŐ ENERGIÁT MEGÚJÍTSÁTOK, ÉLŐVÉ TEGYÉTEK.






    MOST ÚJRA ELVENÍTSÜK FEL AZ ISTENI IRGALMASSÁGOM ÜZENETÉT.


    Az Isteni Irgalmasság egy olyan REND, amelyben Krisztus szeretetszálai kötődnek az emberi szívekbe.
    Azokba a szívekbe, amelyek megnyitják magukat a Mindenható Szeretetének, és átadják magukat az Ő Szeretet Lényének.





    Az Irgalom szentségének a kapujában állunk. I.rész

    2008. november 27.

    Gyermekem megkérlek, közvetítsd Isteni Irgalmasságom üzenetét.
    Isteni Irgalmasságom végtelen az emberiség irányában!
    Ma egy olyan üzenetet adok át néktek, amely legkevésbé sem ismert az emberiség számára.

    Mikor gyermek voltam, Én is másképpen láttam a Világot.
    Már akkor szembetűnő volt az a változás, amelyen bizonyos emberek végigmentek. Lelkük megtisztulva vállalta azt a feladatot, hogy Engem hirdetnek és segítenek Igéim terjesztésében.
    Most jogosan tehetitek fel a kérdést, hogy lehet egy gyermeki Létben követni valakit?
    Úgy kedveseim, hogy már akkoron is voltak olyan képességű és minőségű gyermekek, akik meglátták a magasabb rendű összefüggéseket.
    Ők az Én Isteni Tervem megvalósulásában segédkeztek.
    Ők voltak a későbbi tanítványaim, akik elhívatottságot éreztek a Krisztusi eszme hirdetésére, és arra tanították az embereket, hogy megtérjenek, és lelküket az Én Mennyei Atyámhoz emeljék. Itt még ekkoron, ebben a Létben és a minőségben, a Krisztusi Én még nem teljesedett ki Bennem. Ahogy cseperedtem, úgy vette át a vezető szerepet, úgy teljesedett ki Bennem, és vállalta fel szabott feladatát.
    Azért jöttem erre a Földre, hogy SZERESSEK és megtanítsalak benneteket a SZERETET fogalmára és megélésére!
    Azért, hogy megértsétek mily különbség van, az Isteni és emberi szeretet között!
    Sokan már akkor megtagadtatok Engem! Lelketek már akkor sem vállalta fel szabott útját, hanem egy másfajta megvalósulást vitt végbe, amellyel nem a Teremtő Istent éltette, hanem az ellenerőnek és hatalomnak nyújtott kedvező feltételeket. Minden időben és létben voltak olyan lelkek, akik megtagadtak Engem, sőt ellenem fordultak. Ellenfelem mindent megtett annak érdekében, hogy a szíveket megkeményítse, és teljesen az anyag varázsába vonjon bennetek. Így kerültettek egyre távolabb Tőlem! Olyannyira, hogy már nem ismeritek fel Létem, tanításaimban nem azt látjátok, és nem azt értitek, amit akkoron megakartam értetni véletek. Éppen ezért, eljött az idő, amelyben Isteni Irgalmasságom újra vezető szerepet kap!
    Minden embernek megadom a lehetőséget, hogy Hozzám megtérjen, Engem felvállaljon, Igéim szerint éljen! De azok a lelkek, akik nem élnek ezen kiváltságokkal, Isteni Irgalmammal néznek szembe! Megadom a lehetőséget újra, lelkük teljes megtisztítására, ezzel egy új Kegyelmet kapnak, de ha nem élnek e kegyelemmel, most már mást nem tehetnek! Nincs újabb út és lehetőség, hogy Hozzám megtérjenek, értem éljenek! Isteni Irgalmasságom végtelen az emberiség irányában, de ez az Irgalom nem merülhet ki abban, hogy csak Kegyelmeket osztok szét!
    Megmérem lelketek súlyát, tiszta fehér-e mint a patyolat, avagy ellenfelem árnyéka vetül rá.
    Még mindig van mód és Kegyelem, hogy megtérj!
    Ez az utolsó lehetőség a FIGYELMEZTETÉSIG!
    Onnantól fogva már nincs több Kegyelem!
    Irgalmasságom nem mindenki számára lesz kedvező, mert szembesíti saját hiányosságaival! UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉSEM JELÉIG, ezzel foglalkozzatok, lelketek megtisztítása érdekében minden tőletek telhetőt tegyetek meg!
    Újra kijelöltem Isteni Irgalmasságom hirdetőit! Ez azt jelenti, hogy ők azok az embereim, akik fokozott figyelemmel és fegyelemmel követik társaik fejlődését, és minden tőlük telhetőt el kell követniük, hogy ezt a legmagasabb szinten műveljék! Tehát ők az Én Irgalmasságom hirdetői! Gyermekeim, meghívlak Házamba bennetek, meghívom Magamhoz lelketek! Éljetek-e Kegyelemmel, ne mondjatok ellent!
    Ámen.




    Az idő itt van a továbblépésre!

    2009. január 12.
     Én Jézus szólok hozzád, megkérlek téged ad tovább ezt az üzenetet társaidnak. Amiről most beszélni szeretnék, az a Rend, amelyben Én hatok és veszem át a vezető szerepet.
    Újra szeretnék visszautalni az Isteni Irgalmasság üzenetére.
    Az Isteni Irgalmasság egy olyan részemet képviseli, amelyben Én hatok, és azokat a Kegyelmeket, amelyek kiosztok köztetek, egy kiváltságot képviselnek, amelyben a maga a Kegyelem játssza a kulcsfontosságú szerepet.
    A Világ újra eljutott egy olyan szakaszához, amelyben a régi időknek és köztük a régi berögzött szokásoknak és hiedelmeknek búcsút int.
    Ezt többféleképpen tehetitek meg.
    Az elsők közt a legegyszerűbb mondja, ha a belső vezetésre hallgatsz és az az útmutatás, ráhagyatkozás visz előre téged, és mutat meg egy olyan álláspontot és értékrendet, amelyet a szíved szerint követhetsz.
    Másodsorban, ha ezzel a belső hanggal és útmutatással még nem rendezel, akkor folyamatosan, állandóan kénytelen vagy a körülötted lévő, történő dolgokat, a saját szűrődön keresztül engedni, megszűrni, kianalizálni, és eszerint beilleszteni az adott és számodra elfogadható rendbe.
    Kedveseim, az elkövetkező időszakban el kell döntenetek, hogy életetekben milyen jellegű változásokon kívántok végigmenni, mi az a cél, amely előtettek megjelenik és követendő példaként magatok elé állítjátok.
    Itt az ideje, hogy megvalósítsátok magatokat, és a szellemi útmutatás mellett, önálló döntésekre és cselekedetekre is képesek legyetek!
    Az a folyamat, amin most keresztül mentek, az isteni ének előhívása és aktiválása, egész évben történő folyamatot állít elétek, amelyen szakaszosan haladtok végig, és építitek be megoldandó feladatként. Vannak akik, ebben a körben már előttetek járnak, és túlnyomórészt már megkötötték azokat az energiákat és alkalmazzák, amelyekkel ti még csak most ismerkedtek.
    Az ő feladatuk részben, a ti megsegítésetek és e mellett a saját dolgaik előre mozdítása, és egy olyan Rend létrehívása, amelyben Isteni Irgalmasságomat kellőképpen gyakorolni tudom.
    Azok az embereim, akik ezen felkészítés alatt álnak, a lehető legerősebb és felelősségteljesebb feladatok elvégzésénél tartanak, és ők már teljes hitükkel és elkötelezettségükkel irányt tudnak mutatni a társaiknak.
    A megsegítésükre irányítom őket, és egy olyan erővel ruházom fel, ami által az Én energiáim hatványozottan érzékelhetővé válnak.

    Gyermekeim, az idő itt van a továbblépésre!
    Most már nem ábrándokban kell élni, és álmodozni kell, hanem tudni kell élni!Ha ezt meg nem teszed, előre így nem mehetsz!
    Azok az idők, amelyek ezek után elkövetkeznek, mind a kiállásra sarkallnak, próbára tesznek, és a próba saját szavahihetőséged, akaratod az, hogy mindez milyen mértékben nyilvánul meg benned. Ezért arra kérlek bennetek, hogy ne a csodára várjatok, hanem önként tegyetek és valósítsátok meg magatokat, mert a csoda csak általatok, rajtatok keresztül tud létre jönni és kialakulni!
    Mindenki a saját helyén tegye a dolgát a legjobb tudása szerint!
    Akkor, ha ezt megteszed, már részese vagy a Rendemnek, amelyben Én hatok, és nem a hatalom játssza vezető szerepet!
    Én Jézus voltam Ki szóltam, kérlek bennetek, adjátok tovább ezt az üzenetet.
    Áldásom adom rátok, kérlek bennetek, egy szebb, egy jobb jövőt alkossatok, és tudjátok azt, hogy Én az idők végezetéig veletek Vagyok!
    Ámen.


    Az Irgalmasság egy  olyan Rend, amelyben Én hatok, és veszem át az irányítást feletettek! Éppen ezért, kellő alázattal és tisztelettel forduljatok Isten Igéi felé!






    2009. április 25.


    Gyermekem megkérlek, hogy add tovább ezt az üzenetet, amelyet most lediktálok néked.
    Most ebben az időszakban egy olyan energetikai áthangoláson mentek keresztül, amely felkészít bennetek, hogy az Új Föld teljes értékű részeseivé váljatok.
    Én Jézus, Aki diktálom ezt az üzenetet, megkérlek benneteket, hogy nagyobb odafigyeléssel viseltessetek társaitok irányában!
    Segítségetek át őket a nehézségen, segítő jobbot nyújtsatok feléjük, amely átemeli őket a nehéz pillanatokon.


    Az Isteni Irgalmasság üzenetét szeretném újra számotokra feleleveníteni.

    Isteni Irgalmasságom egy olyan RENDET alkot, amely minden ember előtt nyitva áll. Tárt karokkal fogadom azt, aki késztetést érez, hogy ebbe a SZENTSÉGBE belehelyezkedjen, és elvezesse Hozzám a körülötte élő társait.
    Isteni Irgalmam kiterjed az egész Világra.
    Irgalmamba emelem azokat az embereket, akik valamilyen oknál fogva letértek a helyes útról, szemüket elhomályosította a félelem, a kilátástalanság, az elveszettség érzése, és ennek okaként Tőlem, Uruktól egyre távolabb kerültek.

    Most Én őket Magamhoz emelem, (ha tiszta a szándék) feloldozom lelkük fájdalmas súlya alól, és a nehézségeken átemelem.
    Sokat beszélhetnék még az Irgalmasság Rendjéről, de ez a mai időben már számotokra elcsépeltnek hangzik, ezért arra kérlek benneteket, hogy nézzetek mélyen magatokba,- tiszta-e a szándék, amellyel megközelítetek?

    Nem kívánom újra feltárni a RENDET, és benne szereplő emberek tulajdonságait és lehetőségeit, mert minden évben újra ismételtem MAGAM, és foganatja nincsen.  

    Gondolkodjatok el rajta, hogy mivé lesz ez a Világ, ha távol űztök Engem, nem hallgattok Rám,- félretesztek és szívetekben nem az első helyre helyeztek?
     



    2009. július 16.
    Az Irgalmasság kódjait aktiváltuk.
    A mai napon Új Törvényt iktatunk be.
    Ez a Törvény, az Irgalmasság Szentségét és Minőségét helyezi előtérbe, és ruházza fel olyan tulajdonságokkal, amellyel Én ellátom.


    Én Krisztus kijelentem, hogy ebben az időben minden olyan gyermekemet, aki hajlandóságot mutat Irányomban és készen áll arra, hogy Irántam érzett elkötelezettségére tekintettel, felvegye és aktiválja Isteni Irgalmasságom Törvényeit,
    --- Egy olyan létbe, minőségbe helyezem, amelyben elindul egy olyan úton,-- ahol már csak az Én Törvényeim uralkodnak életében, és ezt semmilyen hatás vagy hatalom nem térítheti el, nem tévesztheti meg,- nem akadályozhatja meg léte beteljesülését, célját és valóságát.


    Én Krisztus, Aki a Fény Gyermekeként alászálltam, most minden megtérő gyermekemet MAGamhoz ölellek és aktiválom SZERETETKÓDjaimat, Irgalmasságomba helyezem, és onnan el nem engedem.
    Fénytesteit megpecsételem és az ÉN RENDembe átültetem.
    Ők az Én Országom képviselői, az ÉN Szemem Fényei, Akik eltökélt szándékkal haladnak előre az úton. Krisztusi Fényemmel betakarom őket, és nem engedem, hogy bántódásuk essék!
    Szent Szívem Szeretetében ők benne élnek, és különös kiváltságot élveznek. Ők azok az embereim, Akiken keresztül megvalósítom és véghez viszem MEGVÁLTÓI TERVEM.
    Ők az Isteni Irgalmasság Rendjét alkotják.
    Szívükben az Én Irántam érzett SZERETET foglal el különös helyet.
    Életükben Engem helyeznek előre, és ezáltal viszik végbe azt a megnyilvánuló akaratot, amellyel Én Nyilvánulok meg minden egyes kijelölt emberemben.
    Ezeken az embereken keresztül ÁLDÁST osztok, FÉNYESSÉGET ruházok rátok, hogy mielőbb Ti is eljussatok egy olyan lelki szintre, amelyben az Én Irántam érzett SZERETETET helyezitek életetekben az első helyre.
    Kitárt Szívembe fogadlak benneteket, kérlek, ne késlekedjetek.
    Jézus.